Cseresznyefa, kivirított
Messze földön, hegyeken túl, zúgó erdőn, tengeren túl élt apóka egymagában, szélkikezdte, viharverte viskójában. Jámbor szónak, gazdag szívnek szegény ura, cserje-csalit udvarában küszöb őrző komondora.
Történt egynap virradtakor, Hajnal arca rózsás színben ragyogtakor, nagyhirtelen előterem állatkája s emberszóra ekkép nyílik állatszája:
– Ahol állasz, talpad körül, ásd fel földed magad körül.
Jámbor apó előveszi vasásóját, nekigyűri öreg karját és földjéből és rögéből, áldástermő mélységéből csupa arany csillan elő, csupa ezüst villan elő.
Neszét veszi tőszomszédja, embertelen ebugatta, megirígyli szomszédbeli szerencséjét, sáraranyát, színezüstjét. Átszól álnok alázattal, képmutató ábrázattal: