Újhold és a Denevérek
Derűs egy nap, alkonyatkor, szálló napnak leszálltakor kongnak, bongnak ércharangok, kigyulladnak száz lámpások. Denevérek lustán, lomhán éledeznek, álmaikból ébredeznek.
– Leszállt napunk, libbenjünk ki, fészkeinkből röppenjünk ki – szól az egyik szürkeszárnyú.
– Csak a Sarló ne fénylene, szórójával szemünkbe ne derengene – szól egy másik, tövig szürke lebernyegű.
Újholdacska, alig-alig harmadnapos, vándorútján vigyázatos. Felhők között csuszkál, bujkál, párázatán el-eluszkál, bambuszok közt kandikál ki, hegyek mögül kukucskál ki. Rámosolyog kékbe játszó tengerekre, rákacsintgat mély vizekre.
– Álomszuszék denevérhad, kiporolom plundrátokat, mind meggyujtlak benneteket s mindenestül odaégtek.