Újhold és a Denevérek
– Újholdacska vézna sarló, derengése pislákoló, sápadozó – gúnyolódnak denevérkék. – Sokkal különb Nap-Istenke tüzes arca, fénylövelő ábrázata. Arra pedig példa nincsen, égen olyan mester sincsen, hogy egy sarlót, sovány sarlót tányérnyivá kerekítsen. Inkább arra legyen gondod, szél ne kapja el a kontyod.
– Hátha mégis csodamódra, egyik napról másik napra teltig telne sovány orcám, nagyra nőne két szemem, szám?
– Ha pufókra, jó vastagra dagad arcod, alázattal kérve kérjük bocsánatod.
– Nem addig a – mondja Újhold makacskodva – ha valóra válik a szóm, lesztek-é mind, egytől-egyig hűségtartó alattvalóm? Cselédeim, szolgálóim, hódolatos jobbágyaim?