Dongó Meg Mohácsi
Dongó helyben hagyta; csak azon tanakodtak még egy kicsit, hogy mi módon fogjanak hozzá? Utoljára azt is kisütötték.
Dongónak volt egy nagy fehér katona köpönyegje, azt magára teritette úgy, hogy a feje se’ látszott, a lámpát a kezébe fogta, bement lassú lépéssel a templomba a betyárok közzé, oda bent elkezdte vastag hangon, mintha fazékba beszéltek volna: „Keljenek föl, a kik itt ezelőtt ezer esztendővel eltemetkeztenek, imhol jön az itélet, minden embernek számolni kell magával.“ Mohácsi az alatt kivülről mindenféle köveket, csontokat hajigált a betyárok közzé, s kiabálta, hol vékonyan hol vastagon, mintha ezeren is lettek volna odakint: „Jövünk uram mindnyájan! jövünk uram mindnyájan!“ A betyárok erre a nagy menkő lármára mind szét szaladtak, mint a csirke, még a ruhájokat is mind ott hagyták, csak ott ne találja őket az itélet napja.