A szomoru királykisasszony

Olvasási idő: 2 Perc Egyszer volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt egy gyönyörűséges szép lyánya, a ki soha el nem mosolyodott, mindég szomorú volt, senki se tudta megnevettetni. A király nagyon szomorkodott azon, hogy az ő gyönyörű szép lyánya ugy a búnak adta magát; kihirdette az országban, hogy a ki az ő lyányát megnevetteti, annak adja feleségül fele királyságával együtt.

Élt abban az időben egy pásztor, annak volt egy kis aranyszőrü báránykája, ennek az a tulajdonsága volt, hogy a ki hozzá nyúlt, úgy oda ragadt, mintha csak belőle lett volna kinőve. Egyszer a pásztor kihajtotta legelni, a mint legelteti, arra megy egy eladó lyány; megsimogatta a bárányt, mindjárt oda ragadt. Elkezdi a pásztor:

– Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagy lyány.

Hajtotta tovább a báránykát, arra ment egy pap, rá ütött a botjával a lyányra: „Ej te nagy bolond, mit töltöd itt az időt?“ mingyárt oda ragadt. Megint elkezdte a pásztor:

– Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőrőd szálán, a nagy lyány, nagy lyány hátán pálcza, pálcza végén a pap.

Azután arra ment egy asszony egy sütő lapáttal a kezében. Ráütött a sütő lapáttal a pap farára: „Ugyan tiszteletes uram, minek bántja azt a szegény lyányt!“ Ez is oda ragadt; megint elkezdte a pásztor:

– Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagy lyány, nagy lyány hátán pálcza, pálcza végén a pap, pap farán a lapát, lapát végén asszony.

Jött arra megint egy katona, vezetett arra egy paripát; megfogta az asszony karját csintalanságból; mindjárt oda ragadt. Megint elkezdte a pásztor:

– Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagy lyány, lyány hátán a pálcza, pálcza végén a pap, pap farán lapát, lapát végén asszony, asszony karján katona, katona kezében kantárszár, kantárszáron paripa.

Megint jött egy takács, egy csomó vászonnal rávágott a paripa farára: „Ejnye beh szép paripa ez“ avval ez is oda ragadt. Elkezdte a pásztor:

– Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagy lyány, lyány hátán a pálcza, pálcza végén a pap, pap farán lapát, lapát végén asszony, asszony karján katona, katona kezében kantárszár, kantárszáron paripa, paripa farán vászon, vászon végén takács.

Megint jött egy varga, hozott egy csomó kaptát, rávágott a takácsra: „Mit bámul itt komám uram?“ Ez is oda ragadt. Csak elkezdte a pásztor:

– Hőj elő, hőj elő, édes aranyszőrű báránykám, szőröd szálán a nagy lyány, nagy lyány hátán pálcza, pálcza végén a pap, pap farán lapát, lapát végén asszony, asszony karján katona, katona kezében kantárszár, kantárszáron paripa, paripa farán vászon, vászon végén takács, takács hátán kapta, kapta végén varga.

A mint igy teregette őket előre, arra ment a király a szomorú lyányával. A királykisasszony a mint azt a furcsaságot meglátta, olyan jó izűt nevetett, hogy majd eldült bele.

A király is a mint meglátta, magához hivatta a pásztort, neki adta fele királyságát, meg a szép lyányát; megesküdtek, nagy lakodalmat csaptak, még ma is élnek, ha meg nem haltak.Eddig volt, meddig volt,Kelemennek kedve volt,A g….ja tele volt,Edd meg a mi benne volt.