Dongó Meg Mohácsi
Dongó nagyon megörült, de azért úgy mutatta, mintha mindent tudott volna, kiegyezett az inasokkal, hogy nem árulja el őket, ha jól megfizetnek. Azok megadták a mit kért.
Harmadik nap ebéd közben kérdezte a király Dongótól:
– No jövendő-mondó uram, eltelt a három nap, tud-e már valamit a gyürümről?
– Tudok bizony felséges király; de még most nem mondhatom meg, mert nem telt el a kitűzött idő, még egy éjszaka hátra van; ha most idő előtt elmondanám, elveszteném minden tudományomat, de holnap reggel, mikor felkel felséged, mindent megmondok.
Ebéd után Dongó bement a maga külön szobájába, ott addig törte az eszét, mig kitalálta, mit csináljon a gyürüvel. Volt a királynak egy igen kedves pávája, még fiók-korában kapta, maga nevelte föl, minden nap maga etette a tenyeréből; nem adta volna egy borjas tehénért. Látta Dongó, hogy ez mindég a király körül járkál, feltette magában, hogy akarhogy mint, ezzel eteti meg a gyürüt. Reggel felkelt korán, mikor még mindenki aludt a háznál. A páva már akkor ott járkált az udvaron; Dongó szép szerével magához édesgette, elkezdett neki kenyér darabokat hányni, egyszer aztán egybe bele is csinálta a gyürüt, azt vetette oda neki; a páva azt is megette.