A tengerinádpálcás diák
Ezzel ki is értek a víz szélére, felköltötte a szerelmeseket, kisétáltak a hajóból, és tényleg ott jártatták a csődört!
A királyfi rögvest fel akart rá ülni, dicsekedett a mátkájának:
– Nézd meg, úgy lovagolok, mint a szélvész!
A diák meg a tengerinádpuskájával hirtelen lelőtte a csődört.
– Ejnye, testvér, mért hozol rám szégyent?! – hökkent meg a királyfi.
– Hallgass, mert ha én nem volnék, te sem volnál! – szólt rá amaz.
Ezzel aztán felmentek a kastélyba, megmutatták a menyasszonyt az öreg királynak, hogy szép ugyan, de egy fillérje sincs, mert megszöktették. A király nem haragudott érte, összehívta a hercegeket, grófokat, bárókat, tartott javában a lakodalom, csak a tengerinádpálcás diák szomorkodott. Egyre azt leste, az új pár hol, merre járkál, s mikor látta, hogy kimennek a kertbe, ő is felkapta a tengerinádpuskáját, s ment utánuk. Látja ám, hogy az öreg katona ott ül már a bokorban. Mit tegyen? Lelőtte.