A tengerinádpálcás diák

Olvasási idő: 7 Perc

Kegyetlen nagy bánat lett úrrá az országban, gyászt hirdettek, s a nép egyre gyászolt még, mikor a palotában aranyhajú ikrek születtek. Így aztán sírtak is, örültek is.

Ekkor jött az országba egy öreg koldus, aki megtudta, mi lett a diákkal, s indult a palotába máris.

– Király atyám, így meg így hallottam, igaz-e, hogy itt valaki kővé változott?

Erre úgy elkezdett mindenki sírni, hogy már nem is kellett mondaniuk semmit. Mikor meg a márványkövet is meglátta a koldus, csak elmondta, amit gondolt, aztán vagy megteszik, vagy sem. Mert az aranyhajú ikrek vérétől változik vissza a kő.

Meggondolták a dolgot, s megengedték végül, hogy a koldus megvágja a gyerekek ujját, s a vérrel megkenje a márványkövet. Így változott vissza a kő százszor különbre, mint volt régen. Nagy volt az öröm!