A tengerinádpálcás diák

Olvasási idő: 7 Perc Volt egyszer, hol nem volt egy pár cseléd s azoknak egy fiúgyermekük. Amikor a gyerek felnövekedett annyira, hogy az iskolát elhagyta, azt mondta az anyjának, ő elmenne szerencsét próbálni. Az anyja váltig nem akarta, de látta, hogy nem bír vele, hát tarisznyát tett néki.

A fiú meg beért egy nagy erdőbe, s jól benn járt már, mikor látja, hogy tizenkét szekér jön véle szembe, megrakva tengerinádvesszővel. Odaérnek, köszön, felkiált az első béresnek, hogy adjon neki egy tengerinádvesszőt.

– Válasszál, fiam, amilyet akarsz – biztatta a béres.

De a tizenkét szekérről sem talált olyat, amilyen kellett volna. Elköszönt, és ott hagyta őket. Ment, mendegélt, az erdőből kiért, ment hetedhét országon keresztül, s elért a tenger széléhez. Ott bámészkodik összevissza, hát két tengerinádat lát egyszerre felnőni! Azonnal tudta, hogy az egyik jó lesz puskának, a másik meg kardnak. Odament, levágta.

Hanem a tengerinádak tövében volt egy királyi palota, ő meg beszédbe eredt a királykisasszonnyal, annyira, hogy megkérdezte tőle, nem számít-e férjhez menni. Azt felelte erre a királykisasszony, hogy férjhez menne ő, csak nem kap olyan vőlegényt, akinek éppannyi pénze volna, mint neki, másformához nem adja az apja.

Ezzel aztán a legény el is búcsúzott, útnak indult magányosan. Ment, mendegélt tovább, s addig ment, míg beért egy városba. Éppen vasárnapi nap volt, mentek a templomba a népek. Ő is bement, de éppen olyan helyre talált ülni, ahol a király fia ült. Annak azonnal feltűnt, mennyire hasonlít rá a diák, s mikor kijöttek a templomból, meghívta a palotába ebédre.

Az öreg király épp kinn sétált a palota előtt, a királyfi meg is kérdezte tőle:

– Apám, melyikünk a maga fia?

– Te vagy – azt mondja -, megismerlek az öltözetedről. De másképpen aligha tudnám megmondani.

Ebédnél rendesen ki is kérdezte a diákot, honnét jött, kicsoda, hová indult. Végül azt mondta, ne kóboroljon már tovább, maradjon velük, fiává fogadja, testvér nélkül úgysem ér sokat az ember.

Együtt nevelkedett hát a két fiú, s minthogy nemcsak egyformák, hanem egyidősek is voltak, egyszerre kellett volna házasodniuk is. De ők csak utaltak egymásra, hogy:

– Házasodj meg, testvér!

– Házasodj te meg!

Egyszer aztán azt mondja a királyfi:

– Az a baj, hogy nekem tizenkét szekér pénzem van, s az apám csak olyan lányt enged elvenni, akinek ugyanennyi lenne a hozománya.

– Tudok egy olyat. Csak azt nem tudom, hozzád menne-é.

Megbeszélték a dolgot, s odahajóztak a tengerinádak tövébe, a királyi palotához. Úgy gondolták, hogy a királyfi bemegy, a diák meg kinn marad, megvárja, mire ment a királyfi a lánykéréssel.

Ki is jön a királyfi azzal, hogy egy szekér pénzzel többje van a lánynak, nem adják hozzá.

– Akkor megszöktetjük. Menj vissza elköszönni, én meg a küszöbhöz állítom a hajót, aztán ha a királykisasszony rálép, megindítom, és már itt sem vagyunk!

Úgy is lett, addig búcsúzkodtak, addig beszélgettek, hogy egyszer csak leléptek a küszöbről, s mire a királylány szétnézett, messze benn voltak már a vízen, kénytelen volt velük maradni.