A királyfi meg a veres vitéz
Nem érkeztek váratlanul, dehogy, tárt kapukkal fogadták, lakomával az idegen királyfit. A nép, a király máris megszerette. A királylány meg olyan szerelmes lett, bele is pusztul tán, ha nem veszi maga elé a nyeregbe, ha a lakodalomról még csak szó sem esik! De hát megszerette ő is, és örömmel vitte haza magával.
Úgy félúton lehettek, amikor azt látják, hogy egy lovas poroszkál velük szembe, igen ágrólszakadt kinézetű, mint aki már ki tudja, mióta kóborol.
– Nem látták errefelé a királyfit?
Erről jöttek rá, hogy senki más, mint a mostoha kedvenc katonája, csak már nagyon elgyötörte az út őt is meg a lovat is, madárijesztőnek se kellenének. Azt sem tudta, kivel beszél, az esze sem volt nagyon a helyén, mondták neki, csak egyenesen menjen, mindig az egyenes út visz legtovább!