A bolond szerencséje

Olvasási idő: 2 Perc Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Egyetlen lánya volt, és azon tanakodott a feleségével, kihez is kéne adni. Kihirdette végül, hogy ahhoz adják, aki olyat tud hazudni, amit a király sem hisz el.

Ment is oda boldog, boldogtalan, de hiába hazudoztak, a király mind elhitte, mindre azt mondta:

– Nagy a világ, megeshetett ez is.

Meghallotta ezt két szegény legény, akik testvérek voltak, s ők is elindultak szerencsét próbálni, pedig az egyik okos volt, a másik meg bolond, amolyan félnótás szegény.

Útközben találtak egy lyukas serpenyőt, ez átlépte, amaz felvette. Aztán találtak egy fadugót is. A bolond felvette, hogy azzal majd bedugja a serpenyőt, s abban főzik a lakodalmi csigalevest.

Előbb a bátyja állt a király elé. Azt hazudta, hogy az ő apjának olyan óriási nagy szénaboglyája van, hogy mikor a kötelet átdobták rajta a villával, olyan sokáig volt a villa a levegőben, hogy egy madár fészket rakott rá, kiköltötte a fiókáit, és el is szálltak, mire a túloldalon leért.

A király végighallgatta, és azt mondta erre is:

– Nagy a világ, megeshetett ez is.

– Nahát, még ezt is elhitte! – nézett nagyot az okos legény.

Máris ment be a bolond. Nevették, kérdi tőle a király:

– Mit akarsz azzal a lyukas serpenyővel?

Azt mondja rá a bolond:

– Az igaz, hogy lyukas, de itt a dugó. Bedugjuk, s ebben főzzük a lakodalmi csigalevest.

Nevették, de nem bánta, mondta tovább:

– Legelőször a királykisasszonynak mondanék valamit!

– Mondjad, bolond, csak mondjad!

– Azt mondanám, hogy az apja itt a legnagyobb tolvaj, és ő maga is megéri a pénzét!

– Hazudsz, ez már biz isten nem igaz! – kiáltott rá mérgesen a király.

– Na, ha nem igaz, akkor máris menyasszony a lánya, főzhetjük a csigalevest!

A király meg mást már nem tehetett, beleegyezett a házasságba, s boldogan élnek mind, ha meg nem haltak.

Tetejetlen színben van egy rozsdás fejsze, aki mesém nem hiszi, az faragjon véle!