A királyfi meg a veres vitéz
Nem sokat vártak, mert az aranycsődör nekirontott, messziről nyerítette:
– Gyertek csak, hogy az aranyföldbe tapossalak benneteket!
De a táltos visszanyerített:
– Várj csak! Megéred még, hogy a te véred issza fel az aranyföld!
És alighogy elbántak vele, kisütött a nap.
Mi tagadás, a híres Veres vitéznek most inába szállt a bátorsága, és magára csukta hirtelen a várat. De a táltos beugratott az udvarba, s kénytelen volt kijönni egy nagy, hosszú karddal. Ott szelte ketté a nadrágja fenekéig a királyfi a saját udvarán.
– Na, ez már többet nem lesz ártalmára senkinek, kedves gazdám – húzódott el a Veres vitéz mellől a táltos -, de lássuk már a szép királykisasszonyt, akit megszabadítottál!