A csodálatos fa
Mikor a fiú már mindent szemügyre vett, letört egy gallyat az egyik fáról, és mivel a két lába nagyon elfáradt a hosszan tartó fáramászásban, fel akarta frissíteni egy jó lábfürdővel. Beledugta hát lábait a forrásba, és amikor kihúzta belőle, mindkét lábát csillogó réz borította.
Sietve visszatért a nagy fához, az azonban felért a magasba a felhőkig úgy, hogy a csúcsát nem is lehetett látni.
– Odafönt még szebb lehet! – gondolta a fiú, és ismét kilenc napon át mászott felfelé anélkül, hogy elfáradt volna. És lám, ott egy széles mezőre ért, ahol szintén sok palota emelkedett. Ezek a paloták azonban már színezüstből voltak, és mögöttük hatalmas ezüsterdő terült el, az erdő legmagasabb fáján pedig egy ezüstkakas ült. A fa tövében forrás fakadt, abból folyékony ezüst csobogott szüntelenül, és ez a csobogás volt az egyetlen hang az ezüsterdőben, különben mindent halálos némaság borított. Nem látott egy lelket sem, s nem mozdult, nem rezdült ott semmi a világon.