A csodálatos fa

Olvasási idő: 7 Perc

Nem tudom, vajon az a pásztorfiú, aki egy nap juhait legeltetve meglátott a mezőn egy fát, éppen annak a szegényembernek a fia volt-e, akit Urunk Jézus Krisztus és Szent Péter megáldottak, a fa azonban olyan szép és olyan hatalmas volt, hogy hosszú ideig ámultan állt előtte, és tekintetét nem tudta levenni róla. Kedve kerekedett, hogy odamenjen, és felhágjon rá, ami nem is volt számára nehéz feladat, mert a fa ágai úgy állottak kétoldalt, mint a létrafokok. Levetette hát a cipőjét, és kilenc napig egyvégtében egyre csak felfelé mászott.

S lám, egyszer csak tágas rétre ért, ahol sok rézpalota állt, és a paloták mögött egy hatalmas, színtiszta rézerdő terült el, az erdő legmagasabb fáján pedig egy rézkakas ült. A fa tövében forrás fakadt, s abból folyékony réz csobogott szakadatlanul. Ennek a forrásnak a csobogása volt az egyetlen hang az erdőben, különben mindent halotti némaság borított, nem járt ott senki, nem rezdült, nem mozdult semmi sem.

Mikor a fiú már mindent szemügyre vett, letört egy gallyat az egyik fáról, és mivel a két lába nagyon elfáradt a hosszan tartó fáramászásban, fel akarta frissíteni egy jó lábfürdővel. Beledugta hát lábait a forrásba, és amikor kihúzta belőle, mindkét lábát csillogó réz borította.

Sietve visszatért a nagy fához, az azonban felért a magasba a felhőkig úgy, hogy a csúcsát nem is lehetett látni.

– Odafönt még szebb lehet! – gondolta a fiú, és ismét kilenc napon át mászott felfelé anélkül, hogy elfáradt volna. És lám, ott egy széles mezőre ért, ahol szintén sok palota emelkedett. Ezek a paloták azonban már színezüstből voltak, és mögöttük hatalmas ezüsterdő terült el, az erdő legmagasabb fáján pedig egy ezüstkakas ült. A fa tövében forrás fakadt, abból folyékony ezüst csobogott szüntelenül, és ez a csobogás volt az egyetlen hang az ezüsterdőben, különben mindent halálos némaság borított. Nem látott egy lelket sem, s nem mozdult, nem rezdült ott semmi a világon.

Mikor a fiú már mindent szemügyre vett, az egyik fáról letört egy gallyat, és kezet akart mosni a forrásban, ahogy azonban kihúzta belőle, hát uramfia, mindkét kezét csillogó ezüst borította.

Gyorsan visszatért a nagy fához, amely fölért magasan a felhők közé úgy, hogy a csúcsát nem is lehetett látni.

– Odafönt még szebb lehet! – gondolta a fiú, és megint csak kilenc napig mászott fölfelé, és íme, egyszerre csak fönt volt a fa tetején, és tágas mező tárult ki előtte. A mezőn csupa aranypalota állott, és a paloták mögött egy nagy aranyerdő terült el. Az erdő legmagasabb fáján pedig egy aranykakas ült. A kakas alatt egy forrásból folyékony arany csobogott szüntelenül, s ennek a csobogása volt az egyetlen hallható nesz közel s távolban, különben mindent halotti némaság borított. Nem látott senkit, s nem mozdult, nem rezdült ott semmi sem.

Mikor a fiú mindent jól szemügyre vett, az egyik fáról letört egy gallyat, s levéve kalapját, a forrás fölé hajolt úgy, hogy fürtjei beleértek a csobogó aranyforrásba. Mikor újra felemelte a fejét, minden szál haja aranyosan csillogott. Feltette a kalapját, és mikor már mindent jól szemügyre vett, visszatért a nagy fához, és egyvégtében ereszkedett lefelé anélkül, hogy fáradságot érzett volna.