A csodálatos fa
A fiú nem habozott tovább, hanem másodszor is nekivágott. Gyorsan levetette ruháit, fogta az ezüstgallyat, és mielőtt még bárki észrevehette volna, hogy honnan jött, áthaladt a tömegen. Mindenki kitért előle, ő pedig nyugodt, biztos léptekkel ment fölfelé az üveghegyre, s az üveg olyan hajlékonnyá vált, akár a viasz, még a léptei nyoma is meglátszott rajta.
Mikor felért, hódolattal átnyújtotta a királyleánynak a gallyat. A leány szerette volna megfogni a fiú kezét, ő azonban menten sarkon fordult, lejött a hegyről, és eltűnt a tömegben, felvette ruháit, és hazasietett.
Nemsokára jött a szakács is, és megint mesélni kezdett a csodálatos eseményekről, a rézlábú, ezüstkezű, aranyhajú szép ifjúról, arról, hogyan ment fel az üveghegyre, hogyan nyújtotta át a királyleánynak az ezüstgallyat, hogyan jött vissza és tűnt el ismét. Megkérdezte a kuktát, vajon látta-e ő is mindezt.