Urasima vízországi szelencéje
*
Jött a hajnal, derengősen, homályosan, jött a reggel bíborosan, mosolygósan; félálmukban felcikázó csillagocskák színezüstös gyöngyszemüket pislogtatják. Bíborszínt ölt Nap-Istenke, rá-ráragyog sziporkázó tengerekre. Urasima halkereső bárkájára tűz le aranyesőt szóró sugárkája; melengeti melegével, tikkasztgatja tűz lehével. Szél-Istenfi tovább űzi, tovább hajtja, beljebbfelé bátorítja; álmot hajt rá langyos szellő, takargatja puha felhő. Urasima hanyatt terül csónakjában s ím egyszerre hang hallatszik mély álmában.
– Urasima, Urasima! – azt kiáltja álom szava.
Felriadtan félálmából, kitekintget csónakjából s amint nézi, fürkészgeti tenger habját, megpillant egy közelébe úszdogáló teknősbékát.