Urasima vízországi szelencéje
Híres halász Urasima, rákiált a pulya-hadra:
– Ártatlankát mért bántjátok? Teknőjét mért paskoljátok? Engedjétek el vizébe, vízi szirtek közelébe.
– Mi fogtuk ki, mi találtuk, rejtekhelyét napok óta mi kutattuk.
– Ne bántsátok páncélhátát, megajánlom igaz árát.
Kap a pénzen gyereksereg s nagyvígan elpenderednek; jót kacagva tréfájukon, pórul járt kis békájukon.
Urasima fogja szegényt, simogatja csont teknőjét, cirókálja két kezével, mirókálja beszédével:
– Idejében közeledbe ha nem jövök, még ott találsz elpusztulni kezük között; széjjeltörik teknőcskédet, megkínozzák ártatlanka lelkecskédet. Siess vissza szirtekalji otthonodba, vízalatti kőlakodba; messze kerüld tenger partját, gyereksereg kínzó karját – és szép csinján, óvó kézzel, biztatgató becézéssel úgy csúsztatja tenger habos mély vizébe, úgy usztatja meredekes kőfészkébe. Nyugodt lélek fordul haza kunyhójába, szigetlaki, tengermenti hajlokába.