Urasima vízországi szelencéje
Ottohime bölcs intelme jut eszébe, annak hangja, szóló szava cseng fülébe:
– Évek multán szíved vágya vízországi palotánkba, közelembe hogyha egyszer visszavágyna, keressed fel kunyhód mellett tenger partját, szólongassad hű cselédem, teknősbékád.
Partja mellett szigetjének, fodra mellett tengerének hivogatja, szólongatja rég elmúltak hű pajtását, Ottohime kengyelfutó kis szolgáját. Ám vajákos, vízországi szelencéből, időtelen megérintett rejtekéből bíborszín gőz szállingózik, piros párás füstfelhőcske gomolyodik.
És a bíbor beburkolja és a pára körülfonja; füle nem hall, szeme nem lát, hang nem üti át a torkát; Nirvánának, halálhozó két angyalnak közeledtét, annak érzi, annak látja lassú jöttét.