Urasima vízországi szelencéje
– De különös – szól ijedten meghökkenve s tovább baktat elmélázón, révedezve, anyja, apja otthonába, szerető szív tárt karjába. S amint benyit, esze mintha zavarodnék, vérző szíve fájón, bántón facsarodnék; homályosul kutatgató tekintete, könnybe lábad elboruló borús szeme. Idegenek tudakolják merre való honnan voltát s néző arcát idegennek bámulgatják.
– Híres halász Urasima az én nevem…
– Errefelé ilyen nevűt nem hallottam, nem ismertem.
Futvást rohan rokonához, rokonától ifjúkori pajtásához; mindenfelé vadidegen arcokat lát, őt magát meg idegennek bámulgatják.
– Híres halász Urasima az én nevem…