Ráadó és Anyicska
– Jaj szívem Ráadó, de régen várunk már, de rég itt kellett volna már lenned, tudom elfáradtál a hosszú útban, jaj pedig még fele útján se vagy annak a városnak, ahol a tündérkirály lakik, nem is érsz oda tán esztendeig se, ha csak az én tanácsomra nem hallgatsz. Az én tanácsom pedig az hogy – látod-e amott azt a tavat?
– Látom.
– Nohát majd estére odajön a tündérkirály három szép eladó lyánya hattyú képében fürdeni, te menj a tópartra, bújj el, majd jön az első hattyu, leszáll, megrázkódik, leveti a hattyu ruhát, gyönyörű szép lyánynyá változik, megyen a vízbe, fördik; jön a másik is, leszáll, megrázkódik, még szebb lyánynyá változik, megyen a vízbe fördik; legutoljára jön a legszebb, a gyönyörűséges Anyicska, a kinek párját még emberi szem nem látott, leszáll, megrázkódik, megyen a vizbe, fürdik. Egy darabig ott fürödnek, azután megint – a hogy jöttek – egymásután kikelnek a vizből, felveszik a hattyú ruhát, elmennek. Mikor már a két öregebb elment, te lopd el az Anyicska hattyú ruháját, oda se is add neki, mig meg nem igéri, hogy elvisz a hátán az apja palotájáig. A többit aztán terád bizom. Most pedig gyere feküdj le, pihend ki magad, majd ha eljön az ideje, felköltelek én.