Ráadó és Anyicska
Szegény Anyicska pedig csak várta csak várta Ráadót, de biz az nem ment felé se; eltelt két nap, eltelt három nap, de csak nem ment, negyedik nap, aztán beküldte a szolgálóját a városba, hogy mi ujság van a királyi palota körül, beszélnek-e a királyfiról, meg a mátkájáról? Bement a szolgáló, de avval a hirrel jött vissza, hogy a királyfiról mindent lehet hallani, de a mátkájáról senki se tud semmit, azt se tudják van-e, nincs-e? Búsult szegény Anyicska, mindjárt tudta, hogy az anyja átka fogta meg Ráadót; attól fogva minden nap beküldte a szolgálóját ujságot hallani, de biz az soh’se hozott jobb hirt. Egyszer aztán avval ment haza, hogy azt beszélik, hogy házasodik a királyfi, a szomszéd király szép lyányát veszi el, az esküvő napja is ki van már tűzve, akkor majd az országát is átadja az öreg király a fiatalnak, olyan lakodalmat csapnak, hogy két ország lesz rá hiva. Sirt-rítt Anyicska, nem tudta mitévő legyen, még csak a’ se volt, aki vigasztalta volna, vagy tanácsot tudott volna neki adni. Egyszer valami jó gondolatja támadt, de nem szólt róla senkinek, csakhogy attól kezdve mindig jobb kedve volt.