Játék a tűzzel
Tarcsayné a szemével kisérte őket, amíg láthatta; amíg csak el nem tüntek a haragoszöld fenyőfal mögött. Milyen szép pár, gondolta, és tünődve hajolt kézimunkája fölé. Időnkint boldog pillantásokkal kereste a veranda előtt levő homokos térségen a kis gyerekeit, akik ott játszadoztak. A fiúcska zajosan parancsolgatott piciny hugának, aki áhitatosan leste szavait.—Ha szárnyok volna, oltárképek lehetnének, gondolta a mamájok.
Ezalatt azok ketten eljutottak az erdei ösvényig.
Idegeneknek arrafelé tilos volt a járás-kelés. Aki ott megfordult, az bizonyos lehetett benne, hogy senkivel sem találkozik. Eleinte még csak volt az ösvény mentén egy-egy pad, de azután egészen beleveszett az út a sűrűségbe. Az utolsó pihenőhely egy ledőlt fatörzs volt, amelyet beborított a repkény. A fehér asszony itt megállott.