Egymás Özvegyei
Tary Éva dacosan szorította össze éles, hófehér cicafogát és azt üzente a levélre, csak úgy szóval, hogy:—„Köszönöm, ott leszek!”
Ott is volt. Talán kiváncsiságból, hogy ugyan hogy mulat az ura, amikor neki mulat. Vagy csak mérges „azért is“ volt az elszántságában: ne higyjék, hogy bántja valami, amit az ura művel.
A cimborák asztala egy virágoskert volt akkor este. A főhelyen rózsakoszorús trónocska várta az ünnepelt vendéget. A cimborák frakkban. A cigány úgy húzta, hogy nemcsak a hegedűje sírt, hanem azok is, akik hallgatták. És mindig Éva asszonynak húzta. És mindig az ő nótáit húzta.