Egymás Özvegyei
Vágytam rá, hogy lássam az én régi jó kenyeres pajtásomat, akinek a sorsa iránt különösen is felkeltették az érdeklődésemet azok a mendemondák, amelyek róla az egész környéken szárnyaltak.
Bizonyos voltam benne, hogy Ambrus megörül, ha meglát. Minthogy a mulatság után bent maradta városban, felkerestem.
Olyan bolond örömben sem láttam még valakit azért, hogy engem ölelhetett. Én pedig a viszontlátás első becézgetese után mindjárt belevágtam a fejszémet abba a kemény fába, hogy a régi testvériség jogán megkérdezzem tőle: mi igaz abból a sok mindenből, amivel őróla tele van itt a világ.
A barátom elkomolyodott. Szép, férfias arca elborult. De nem neheztelés volt azon, hanem szomorúság.Pár pillanatig így nézett rám, azután megszólalt: