Egymás Özvegyei
—Tudod, öreg, tulajdonképen minden igaz és mégis semmisem igaz,—kezdte.—Neked, nem bánom, elmondom. Ugyis nyomja a lelkemet; pedig senkim sincs, akinek ezt a furcsa züllésemet megmagyarázhatnám. De már benne vagyok és ebből nincsen szabadulás.
Lenyomott egy karosszékbe és mellém telepedett. Azután hol hévvel, hol ellágyulva a következőket mondta:
„Nagyon szerelmes voltam a feleségembe, amikor elvettem. De még szerelmesebb lettem belé, amikor belekóstoltam abba a bolond nagy boldogságba, amit teste-lelke árasztott számomra. Én nem tudom, mi volt abban a csöpp asszonyban annyi felséges jó; de olyanná váltam attól, mint a megrögzött mákonyevő.