Egy kis „fenstrálás”
Kancsal Pál gazduram csakugyan elvette özvegy Hornungnét, a módos sváb asszonyt, aki gyermek nélkül maradt így egyedül; míg ellenben Pál uramnak már-már eladó leánya vala.
Az egész eset kissé különös módon történt. Tudniillik Kancsal az ő asszony nélkül való árvaságában átjárogatott vasárnaponkint Bogátról Pedmérre, minthogy emitt templom is vala, meg jobb korcsma is; aztán itt lakott valami atyafia, aki olyan kedvetlen agglegény volt. Ezzel szeretett elbeszélgetni a nagy kertben, amely a lucernással együtt lehetett három holdas. Egyéb azután nem is igen volt benne, mint néhány gyümölcsfa; kivált egy pár hatalmas diófa. Annak is az árnyéka ért legtöbbet nyáridőben; mert teremni, nagyon ritkán termett. Finnyás fa volt; hol elfagyott virágzásakor, hol jég érte, hol pediglen okát sem lehetett tudni, csak nem termett. Hanem legalább gondozni sem kellett. Még a termés leszedése—leverése se igen adott munkát. Kukorica meg krumpli volt a kertben a lucernán kivül. Ezekre szükség volt a ház körül. A kukoricát a gazda a hizónak szánta; a krumplit maga is szivesen fogyasztotta. A kapálással, töréssel, kiszedegetéssel, elpepecselt,—és emellett pipázott, punktum. Ilyen emberrel jól megfért Kancsal Pál és ha templom után a kertbe vonultak ketten, némán is jól elmulatoztak pipaszóval.