Egymás Özvegyei
Annyit zaklattam érte, hogy egyszer türelmetlen lett és így kiáltott fel: Istenem, keressen valakit!…
Abban a percben el is hallgatott,—de már kimondta. S az én agyvelőm egyszerre megdermedt, a szívem meghiggadt, elnémult.
„Keressek valakit!”… Kiegészítettem: aki olyan lehessen, amilyennek én őt és csak őt kivánnám…
Egyre ezt ismételtem magamban: „keressen valakit… keressen valakit…”
Egy szót sem szóltam többet. Már nem kértem sem a szerelmét, sem a csókját. Nem ostromoltam. Megkináltam egy cigarettával, mint olyankor rendesen, amikor izgatottnak láttam.
Én is rágyujtottam. Együtt dicsértük a finom egyiptomi szivarka zamatját: igértem neki belőle másnapra százat, örült neki. De a szemében megdöbbenést, tünődést, szorongó kérdést láttam: ”mi történt most?!”…