A másik miatt
Félöt tájban történt ez és félhétre volt, mire Hadady a szerkesztőségbe jutott.—Egy sort sem bírt dolgozni. Valahogy elszédelgett, tétlenül. És negyednyolckor sietve ment arra, amerre Judit várta. Mert úgy egyeztek meg, hogy hazamenet az aszszony még végigsétál a Kossuth Lajos-utcán pontban fél nyolc órakor.
A szerkesztőséget elvihette az ördög. Együtt haladtak a Bajnok-utca felé és Hadady cipelte a Judit csomagjait.—Nem beszéltek sokat; de minden szónak volt valami különös izgató értelme, amit váltottak.—„Hát igazán gondolt rám?…” „Lássa, milyen nyomorult a tehetetlen leányok sorsa…” „Még megvan az az almavirág, amit magától kaptam…” „Én meg a legszebb verseimet magához írogattam…”