A másik miatt
De Judit éppen ma nem volt ott.
Talán késett, vagy talán nem is jön ma?
Megnézte az óráját; az ideje itt lett volna, hogy jöjjön. Miért nem jön? Hisz’ ma nem várhatja.
Végigfutotta az egész útvonalat, amelyen Juditnak jönnie kellett volna. Tikkadtan fordult vissza azután és elszánta rá magát, hogy most már hazamegy. Az utca sarkán még egyszer megállott. Valakit látott, akinek utána szaladt; nem ő volt… A lába a földbe gyökeredzett. Azzal biztatta magát, hogy iszen van még ideje és a legrosszabb esetben is bérkocsiba ül, úgy nyeri meg az elvesztett negyedórát. Az utolsó percben, amikor már éppen inteni akart egy ácsorgó kocsisnak, meglátta Juditot. Nem volt egyedül. Az ura kísérte. Most mit csináljon!… Az asszony titkosan intett neki; oda idézte magához. Fellélekzett… Arra tartott és hozzájok csatlakozott. Parti megörült neki; rögtön karonfogta, lefoglalta; vitte magával s hívta, hogy vacsoráljon velök egy vendéglőben. Most már tudott róla egyetmást a felesége révén és barátkozni óhajtott vele… Majd össze ismerkednek az asszonyok is. Nagyon kedves lesz az.