A másik miatt
Végre maga maradt az utcán. Körülnézett. Eszmélt.
Rohant egy bérkocsiállomásra.
A kocsisnak dupla bért ígért, csak hajtson, ahogy bír…
*
Lelkendezve nyitott a lakásába, ahol idegenek fogadták, megdöbbent, szomorú ábrázattal.
A szomszédasszony eléje sietett.
—Ó uram, csak egy félórával jött volna hamarabb. Akkor még élt. Olyan nagyon várta!…
Nem bírta folytatni, sírva fakadt.
Belülről rekedt gyereksírás hallatszott ki.
Hadady betámolygott. A szegény kicsi asszony nagyon halaványan és mozdulatlanul feküdt a fehér párnán,—mint egy szál hervadt liljom.
Az ura csak állott és vacogott, mintha a hideg lelné. Valamit mormolt. Nyögött. Imádkozott. Valakihez könyörgött; valakitől búcsúzott. A bölcsőnek feléje, sem nézett; behúzódott lassan a szomszéd szobába, ahol annyit voltak együtt; ő az íróasztala mellett; a szegény kis asszony pedig a kézimunkájával, és folyvást őt nézte; minden mozdulatát leste.