A másik miatt
Hadady nézte a halom kis finomságot; szeme onnan a sarokra tévedt, ahol a bölcső volt, az egyelőre még üres babalakás. A kékselyem mennyezet olyan volt fölötte, mint az égbolt egy kicsike darabja. Angyal hazája lesz az.
Hirtelen elfogta valami nagy, nehéz szívfájás; pedig inkább örülhetett volna a boldog reménykedésnek. De nem bírt szabadulni attól a kegyetlen érzéstől, hogy ezzel a fehér szenttel, aki itt szunnyad mellette, nagy-nagy igazságtalanság történt, ő általa. Régóta nem sírt már. Most felszakadt a lelkéből a mélységes szemrehányás saját maga ellen. Tompán zokogott bele a párnájába. Az asszony gyönge mozdulatára lélekzet nélkül figyelt… Nem, nem ébredt fel hál’ istennek!