Jánoska meg az ördög
Jánoska egész éjjel muzsikált a királynak. Nagyon jól szórakoztak. Néhány nap múlva Jánoska megint nyugtalankodni kezdett, és egy este így szólt a királyhoz:
– Unom már ezt a büdös petróleumlámpát. Az ördögnek van egy napja, azzal világít éjszaka. Szép fénye van, és nem büdös. Az kellene nekünk is.
– Minek az? A jövő héten úgyis bevezetik a palotámba a villanyt. Annak is szép erős fénye van, és nem büdös – ellenkezett a király, mert szerette volna Jánoskát visszatartani az újabb kalandtól. Féltette Jánoskát; tudta, hogy az ördög akár meg is ölheti a barátját.
Jánoska mégis elindult. Késő délután ért az ördög háza mögé, megint csak a kertek alatt. Az ördög kinn üldögélt az eperfa alatt, a felesége meg ruhát teregetett az udvaron. Lassan egészen besötétedett. Az ördögasszony már nem látott jól, és odaszólt a férjének, az ördögnek: