A csodatevő kút

Olvasási idő: 7 Perc

Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy öreg király meg egy öreg királyné. És volt nekik három fiuk. Boldogan éltek, semmire nem volt gondjuk. Azazhogy egy gondjuk mégis volt: az öreg király látása annyira megromlott, hogy a feleségét is, a fiait is csak hangjukról ismerte föl. Hogy a miniszterekről meg más idegenekről ne is beszéljünk.

Egy szép napon azután az öreg király olyasmit hallott egy idegen ország nagykövetétől, ami reménykedéssel töltötte el. Azt remélte ugyanis, hogy visszanyeri ifjúkori éles látását. Behívta hát a fiait, és így szólt hozzájuk:

– A nagykövet úrtól azt hallottam, hogy a szomszéd országban van egy csodatevő kút; aki megmossa vizében a szemét, az úgy fog látni, mint tizenöt esztendős korában. Azt a kutat Aranyhajú őrzi, a szépséges hercegnő. Amelyikőtök hoz nekem abból a csodás vízből, az lesz az utódom a trónon.

A legidősebb fiú vállalkozott elsőnek, hogy elmegy azért a csodatevő vízért. Az öreg király építtetett neki egy gyors járatú hajót – mert abba az országba tengeren lehetett a legkényelmesebben és leggyorsabban eljutni. A legidősebb fiú útnak is indult jókor hajnalban. Alkonyatkor kikötött egy szigeten, partra szállt, és bement a kikötő közelében levő vendégfogadóba. Vacsorát rendelt, hozzá egy üveg bort is. Jól érezte magát, és úgy határozott, hogy csak reggel megy vissza a hajóra, az éjszakát a fogadóban tölti. Szobát rendelt hát a fogadóban, és éppen indult a szobájába, amikor a fogadósné odalépett hozzá.

– Nincs kedve kártyázni, hercegem? – kérdezte a termetes asszonyság.

– Nem bánom, kártyázzunk – állt rá a herceg.

Kártyáztak is majdnem hajnalig, annyira belemelegedtek. A legidősebb fiú elvesztette minden pénzét, aztán a hajóját is. A fogadósné végül elnyerte tőle még a ruháját is. A hercegnek szégyenszemre meztelenül kellett szobájában rostokolnia. Ki sem mozdulhatott.

Hét nap telt el a legidősebb fiú elindulása óta. Az öreg király már nyugtalankodott; attól tartott, hogy valami baj érte a fiát. A hetedik nap estéjén hívatta két otthon maradt fiát, és megkérdezte tőlük, hogy melyikük vállalkozna az útra. A középső fiú vállalkozott. Az is kapott egy gyors járatú hajót, el is indult kora hajnalban. Alkonyatkor ő is odaért a szigethez; látja, hogy a bátyja hajója ott horgonyoz a kikötőben. Ő is horgonyt vetett. Partra szállt, bement a fogadóba, ahol pontosan ugyanazt csinálta, amit a bátyja, vagyis evett-ivott, azután szobát nyittatott. És pontosan úgy járt, mint a bátyja: a fogadósné tőle is elnyert mindent, pénzt, hajót, ruhát. Most már a középső fiú is rostokolhatott a szobában. Meztelenül nem mehetett sehova.

Eltelt két hét, és akkor az öreg király látta, hogy a középső fiú sem jutott el oda, ahova kellett volna. Hívatta a legkisebb fiút. Az öreg királyné féltette a legkisebbik fiát, nem akarta engedni, de az öreg király erősködött, hogy mehet nyugodtan, nem kisgyerek már. Meg aztán a fiúnak is mehetnékje volt. Ő is kapott hát egy gyors járatú hajót, és ő is elérkezett alkonyatkor a szigethez. Látja, hogy mindkét bátyjának a hajója ott horgonyoz a kikötőben egymás mellett. Ő is horgonyt vetett. Bement a vendégfogadóba, és vacsorát rendelt, később szobát is.