Babikó és Rónána
Baj van, gondolta Babikó, ezt már nem lehet estig elvégezni.
– Sose félj, lelkem Babikó! – vigasztalta Rónána. – Segítünk ezen is, csak a hűségről meg ne feledkezzél!
Fordított egyet a varázsgyűrűn, s ki volt a szőlő nyitva, másikat fordított, szép kövér hajtások nőttek rajta. Délfelé már pirosan ért a szőlő, de a varázslatot nem tudta befejezni, az ördög megzavarta benne. Szerencsére Rónána észrevette, hogy jön, s nagy hirtelen eltűnt. Babikó meg azt mondta az ördögnek, hogy a szőlőnyitáshoz alig fogott hozzá, vihar kerekedett, a földet széthordta a szőlőről, majd meg olyan napos idő jött, hajtott a szőlő, de nagyon, alig győzte kötözni! El is hitte neki az ördög, otthagyta Babikót, mivel az este messze volt még. De a boszorkány rátámadt az ördögre: