Szépmezőszárnya

Olvasási idő: 5 Perc Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon túl volt, az Óperenciás-tengeren is túl, a Korpahegyeken meg innen, volt egy borzasztó nagy hegy. Annak a borzasztó nagy hegynek a tetejében volt egy borzasztó nagy fa. A borzasztó nagy fának a tetejében volt egy borzasztó nagy vendégoldal, annak a nagy vendégoldalnak a tetejében egy borzasztó nagy petrencehordó rúd, annak a tetejében egy csupa rongy, ráncos szoknya, annak a kilencvenkilencedik ráncában volt egy kis könyv, annak is a kilencvenkilencedik lapján ez volt írva:

Megyek Peresre, ülök deresre, ott vannak a mesék jászolhoz kötözve. Én is kifogok egyet belőle!

Na: egyszer volt, hol nem volt, volt egy király. Annak volt egy lánya meg egy fia. A lány olyan szép volt, hogy a napra lehetett nézni, de arra nem. Ahogy nőtt, növekedett, mind szebb lett, mind messzebbre jutott el a híre. Aztán mikor a tizennyolcadik évét betöltötte, elvitte egy kilencfejű sárkány a várába, s ott tartotta feleségnek.

Kihirdette a király, hogy aki a lányát a sárkánytól visszaszerzi, annak feleségül adja, s véle a fele királyságát. Kerültek is rá vitézek, de egy sem tudott feljutni a várba, mert kacsalábon forgott.

A sárkány meg mindennap kijárt vadászni, s egyszer, honnan, honnan nem, egy vitéz valahogy mégis bejutott a várba a királykisasszonyhoz. Elmenekülni meg már nem tudott, mert a sárkány a tizenkét mázsás buzogányát hat mérföldről hazahajította. Erre a vitéz felkapta a tizenkét mázsás buzogányt, s úgy visszahajította, hogy a sárkány elé esett. A sárkány lova megijedt, majdnem maga alá temette a gazdáját.

– Mitől ijedtél meg? Kutyák egyék meg a véred! Hollók egyék meg a húsod! Tán attól a Szépmezőszárnyától ijedtél meg? – kérdezte tőle a sárkány, és sarkantyú közé kapta, vágtatott hazafelé. Hogy hazaért, a lovat istállóba csapta, s ment felfele a királykisasszonyhoz. Mikor felért, mindjárt rákezdte:

– De idegen szagot érzek!

– A testvérbátyám jött látogatóba – felelte a királykisasszony.

– Hol van?

– A másik szobában.

– Akkor eridj, hívd ide!

Aztán kezet nyújtott a sárkány Szépmezőszárnyának.

– Hát te, sógor?! Hogy mersz te erre járni, amikor még a madárnak sem szabad?

– Nem vagyok én a sógorod, csak egy eltévedt vitéz, ki a félelmet keresi! – mondta amaz. – Hát meg is vívhatunk.

– Jól van, akkor induljunk.

Kapta a tizenkét mázsás buzogányát, Szépmezőszárnya pedig a kardját, kimentek az udvar közepére. A királykisasszony meg az ablakon leste, melyik lesz az erősebb. El volt készülve rá, ha látja, hogy Szépmezőszárnya gyengébb a sárkánynál, segítségére megy.

Az első csapásnál a sárkány mellévágott Szépmezőszárnyának, erre az fordult egyet, s visszakézből két fejét levágta. Mire a sárkány még nagyobb erővel fogott a küzdelembe, de a tizenkét mázsás buzogánnyal megint úgy mellécsapott Szépmezőszárnyának, hogy csak a válla hegyét érte az ütés. A kilencfejű sárkánynak meg már csak négy feje maradt. Ömlött a vére.

– Pihenjünk, azután majd folytatjuk a viaskodást! – tette le a buzogányt, és felkiáltott a királykisasszonynak, hozza le azt a két üveg italt, amit ő az asztalra kikészített. Mindegyik üveg másfajta volt, az övébe olyan italt öntött, ami erősíti, Szépmezőszárnyáéba pedig olyat, ami gyengíti. Igen ám! De a királykisasszony nagyon jól tudta, mi van bennük, pohárba töltögette, kicserélte őket, úgy vitte le a tálcán.