Kecske a menyasszony

Olvasási idő: 5 Perc Hol volt, hol nem volt, egyszer egy fürdőházban lakott egy öregember a feleségével. Öregsé­gükre mindketten megvakultak és ezért nem látták, hogy mit esznek, be sem tudtak gyújtani, sem megágyazni, sem kitakarítani. Nyomorúságukban az öregek panaszkodtak: „Ha legalább egy fiunk lenne, aki törődne velünk, a gondunkat viselné.”

Egy este az öreg megszomjazott. Így szólt: „Látod, asszony, ha lenne egy lányunk, az mind­járt elmenne a kútra.”

Mihelyt az öregember kimondta ezeket a szavakat, jött egy fehér kecske, és így szólt: „Én vagyok a ti lányotok, hozok vizet, begyújtok, szedek gombát, szamócát, rendbe teszem az ágyat, kitakarítom a szobát!”

Amikor az öregek hallották ezeket a szavakat, sírva fakadtak. A kecske azonban rájuk szólt: „Csitt, csitt! Mit sírtok itt? Mindjárt hozok vizecskét, vágok rőzsécskét, főzök kásácskát.”

A kecske feltette a szarvára a vödröt, hozott vizet, tüzet gyújtott, finom, édes kását főzött, és az öregek elé tette. Az öregek jól laktak, köszönetet mondtak a kecskének, és egész éjjel úgy érezték magukat az ágyban, mintha a mennyországban lennének.

Így tartott ez sokáig. Egy szép napon a lányok összebeszéltek, hogy elmennek szamócát szedni. A kecske a szarvára tűzte a kosárkáját és ő is elment a lányokkal. Délre a lányok kosarai csak félig voltak, de a kecskéé akkorra már megtelt.

A kecske egy nyárfáról lehántott egy kis kérget, de hamarosan az is tele lett. Éppen egy másik fáról akart kérget hántani, amikor egy fényes hintó jött, és megállt a kecske mellett. A hintó­ból kiszállt egy nagyúr és megkérdezte: „Miféle kecske vagy te, hogy ennyi szamócát szedtél?”

„A fürdőházban élők lánya vagyok, anyácskának és apácskának szedem a szamócát.”

Az úr felkapta a kecskét és elment vele a fürdőházba. Az öregeknek sok pénzt ígért a kecskéért, de azok így feleltek neki: „A kecskét semmi pénzért sem adjuk el!”

Végül az úr beleegyezett, hogy az öregek is ott legyenek a házában, azok elmentek hozzá a kecskével együtt.

Az öregek számára ott minden új és drága volt.

Egyszer az úrnak egész hétre el kellett mennie. Megkérte a három nővérét, hogy egy időre vegyék magukhoz a kecskét. A két idősebb hallani sem akart róla; a legfiatalabb azonban jószívű volt: szívesen magához vette, sőt még selyem párnákra is fektette. A következő héten hazament a földesúr és elmesélte a nővéreinek, hogy ezen meg azon a birtokon nagy lakomát rendeznek, el kellene menni. A lakoma napján az idősebb nővérek már készen is álltak az indulásra, de a legkisebb kijelentette a bátyjának: „Menjetek csak, én itthon maradok a kecskével.”

Azok hárman el is mentek. Este, amikor leszállt a sötét, a kecske megszólalt: „Nem megyünk mi is el?”

A lány ezt hallva megremegett, mert képtelen volt felfogni, hogy egy kecske beszélni tudjon.

„Ej, kecskécském, az eszembe sem jutott volna, hogy egyszer hallak megszólalni.”

„Hát, kedvesem, csak ne mondd meg a nővéreidnek, a bátyád tudhatja, de szigorúan meg kell fogadnia, hogy senkinek se mondja el. A testvéreid keményszívűek. De mondd csak, el­megyünk, vagy nem!”

„Elmennék, de hogyan?”

„Semmi, csak várj!”

A kecske kiment és mekegni kezdett. Azonnal ott termett egy négylovas ezüst hintó, két kocsissal, két szolgával. A szolgák mindkettejüknek ezüst ruhát vettek elő. A kecske levetette magáról a kecskebundát, kifordította, megrázta. Felvette az ezüst ruhát és szép lánnyá változott. A kocsisok megrázták az ostorukat és egy-kettő, a hintó nekiiramodott, és egyszerre az összegyűltek elcsodálkoztak, honnan kerültek ide. A kecske gazdája táncra kérte a kecskét és magában így gondolkodott: „Ha megszerezhetném ezt a szép lányt, mindjárt feleségül is venném!”