Ámisz és Ámil
– Bizonyosan téged választ, – mondta egyik leány, pedig magában azt gondolta: lehetetlen, hogy én ne tessem neki!
– Dehogy engem, – felelte a másik – szőke legény barna leányt szeret. – Az ő haja pedig olyan szőke volt, hogy jobban ragyogott a napnál. De azért ő sem gondolt egyebet, mint azt, hogy nincs itt hozzáfogható szép leány egy sem.
Trombitaszó harsant, elcsendesedtek valamennyien. Kilépett az udvarra Ámil lovag, ezüstös ruhában. Lassan lépdelt végig a leányok sorai előtt, jól megnézte mindet és megfigyelte: hogyan fogadják a tekintetét. Egyik-másik lesütötte a szemét és elpirult; sokan felnéztek rá és mosolyogtak; de volt egy, aki sem ezt, sem azt nem tette, csak állt sápadtan, mozdulatlanul, amint az ifjú lovag közeledett hozzá.