Ámisz és Ámil
– Várjunk még nyolc napig, hercegkisasszony. Ha akkor is azt érzed, amit most: megkérem a kezedet az apádtól.
Szerencsétlenségükre, a fősáfár, aki folyvást kereste az alkalmat, hogy Ámiszt bajba keverje, látta, mikor Belizante kilépett a fák közül és megkereste a lovagot.
Elbújt mögöttük egy bokorba és kihallgatta a beszélgetésüket. Hamar kifőzte a maga gonosz tervét s a nyolcadik, napon így szólt a herceghez:
– Kegyelmes herceg, Ámisz lovag azzal akar megfizetni sok jóságodért, hogy titokban feleségül veszi a leányodat.
Ámisz ezen a napon a palota nagy csarnokában állt őrt. Egyszerre csak előtte termett a herceg, kard a kezében, s a szemére hányta, hogy elforgatta a leánya fejét. Keresztül is szúrta volna Ámiszt nagy erős haragjában, de szerencsére, volt Ámisz háta mögött egy kis ajtó, azon hirtelen besurrant egy mellékszobába, az ajtót magára zárta, s a herceg kardja az ajtó deszkájába fúródott. Erre aztán lecsillapodott egy kicsit a haragja, s azt mondta Ámisznak, hogy jöjjön ki, nem bántja. Ki is jött Ámisz, s a herceg csak ennyit szólt hozzá: