A világszép leány
– Ihol az alma!
Felment a vadász nagy örömmel a palotába, vitte az almát. Hej, de örült a leány is, megölelte, megcsókolta a legényt!
– Most már a tied vagyok, vihetsz magaddal!
Vitte is a legény egyenesen az arany hajóra. Éppen negyven napja volt, hogy leszállott a hajóról. Már gyászfeketébe húzták volt a hajót. Akartak visszaindulni a leányok nagy búval-bánattal, hogy elpusztult a szép vadászlegény. De íme, jött a negyvenedik napon, hozta magával a világszép leányt, aki olyan szép volt, hogy az a negyven leány nem győzte csudálni. Szemük, szájuk elállott a nagy csudálkozástól. Szépen felültek a hajóra, indultak is azonnal. Hét mult hét után, hónap hónap után s egyszerre csak megérkeztek a király országába, oda, ahonnét elindultak. De közbe legyen mondva, a legény a hajón megmondotta a világszép leánynak az igazat, hogy ő nem magának hozza, hanem a királynak.