A világszép leány
– Jó napot, vitéz ember!
Ez is azt mondotta:
– Nem vagyok én vitéz ember, az az igazi vitéz, aki meglőtte a gyémántos madarat.
Ahogy megtudta az óriás, hogy a vadász az a vitéz ember, ő is adott a hajából egy szálat, azt csak égesse el, ha bajba kerül, ott lesz mellette. De bezzeg örült a vadász, nagy jó kedvvel ment tovább. Hiszen nem is kellett sokáig mennie, egyszerre csak lát egy gyönyörű szép palotát. Megy a palota felé, aztán szépen be is megy a kertbe. Az a kert tele volt szebbnél-szebb asszonyokkal, ott játszottak, futkároztak, táncoltak, nevetgéltek, énekeltek. A szeme nem győzte belepni a sok szép asszonyt. Hát, Uram, Teremtőm, amint észrevették a vadászt, ami asszony volt, mind elkezdett hangosan kacagni. Mondotta az egyik: