A világszép leány

Olvasási idő: 12 Perc

Volt egyszer egy vadász. Ez a vadász elment egyszer vadászni s amint ment, mendegélt, csak megállott szörnyű nagy csudálkozással. Hiszen volt is mit csudálnia! Egy hegynek a teteje csak úgy ragyogott, fénylett, tündökölt s ez a ragyogás, ez a tündöklés áradott, folyt tovább, tovább. Ragyogott az egész vidék. Nem tudta elgondolni, hogy mi lehet a hegy tetején. Nekivágott a hegynek s íme, amint a hegy tetejére ért, látja, hogy egy madár van ott s annak a madárnak a fején egy nagy gyémánt. Abban a pillanatban felhúzta a fegyvert, célbavette a madarat, de mielőtt lőtt volna, megszólalt a madár. Azt mondta neki:

– Vigyázz, vadász, mert ha eltalálsz, az a te szerencséd, de ha nem találsz el, az meg a szerencsétlenséged.

De beszélhetett akármit a madár, a vadász elsütötte a fegyvert, ám a madár hirtelen félrekapta a nyakát, a golyó nem találta, aztán felrebbent és elrepült. Úgy elrepült a vadász szeme elől, mintha a föld elnyelte volna. Haza ment a vadász nagy szomorúan, ettől a naptól kezdve nem volt nyugodalma sem éjjel, sem nappal. Folyton eszében volt a madár beszéde, vajjon mi nagy szerencsétlenség történhetik vele? Addig tünődött, addig gondolkozott, addig szomorkodott, hogy elkezdett betegeskedni. Leesett a lábáról s egyszerre csak meghalt.

Volt a vadásznak felesége s egy öt éves fia, amikor meghalt. Búsult a szegény asszony, siratta folyton, éjjel-nappal az urát, de hát Isten megsegítette, nőtt, növekedett a fiú, aztán nehogy az apja mesterségébe fogjon, beadta a fiút egy foltozó vargához.

Telt, mult az idő, de a fiúnak semmi kedve nem volt a mesterségre. Kérdezte egyszer az édesanyját:

– Ugyan, bizony, édesanyám, miféle mestersége volt az én apámnak?

– Vadász volt a te apád, fiam.

– Hát én mért nem leszek vadász, mikor semmi kedvem sincs a vargamesterséghez?

– Óh, fiam, ne is gondolj te arra, hogy vadász legyen belőled. Annak lett az áldozata a te apád is. Maradj te csak a mesterséged mellett.

De beszélhetett az asszony, a fiúnak nem volt maradása a vargánál. Addig könyörgött, addig rimánkodott, hogy az asszony hazavitte. A fiú meg leakasztotta a szegről az apja puskáját s elkezdett ő is vadászni. Amint aztán egyszer járt-kelt, kóborolt, éppen afelé a hegy felé vetődött, ahol az apja arra a madárra lőtt.

Hát ő is megállott szörnyű nagy csudálkozással, mert íme, csak úgy ragyogott, tündökölt a hegy. Még a szeme is káprázott belé a fiúnak. Nosza, szaladt a hegyre, vajon mi lehet ott? Mitől van az a nagy ragyogás? Ott volt a madár a hegy tetején. A fiú egyszeribe célbavette, de mielőtt a fegyvert elsütötte volna, megszólalt a madár:

– Vigyázz, fiú s jobban célozz meg, mint az apád, mert ha eltalálsz, szerencsés leszel, de ha nem, megsiratod ezt a napot.

A fiú nem sokat törődött a madár beszédjével, még jobban célba vette s meglőtte a madarat, azzal felkapta s vitte haza a ragyogó gyémánttal. Na, hiszen volt otthon öröm, mikor az anyjának megmutatta a gyémántot! Most már vége a szegénységnek! Letették a gyémántot az ablakba s íme, lett akkora világosság, akkora ragyogás az egész városban, hogy csudájára jártak az emberek. Eljött a királynak a nagyvezírje is, az is ámult-bámult, csóválta a fejét, aztán egyszer mit gondolt, mit nem, bement a házba s kérdezte: