Tündérlányka fátyolkája
Ajtó tárul s belép rajta tündérarcú halaványka. S ím egyszerre illat terjeng viskójában, derengő fény alacsonyka kunyhójában; krizántémok, friss virágok illatárja, szemvakító fényességek varázslása.
– Ki lánya vagy, honnan jöttél? Mély álmomból, vánkosomról mért hogy megébresztettél?
– Tanyám az ég, onnan jöttem, Nap-Istenke tűzsugarán le a földre lelibbentem.
– Miért ép az én viskómba? Ütött-kopott kis kunyhómba?
– Nálad az én odaveszett tündérruhám, azt kívánnám, óhajtanám.
Kelletlenül hallja lányka síró szavát, tündérszabta, tündérvarrta viganóját; selymét, pettyét számonkéri égből cseppent kicsi lányka, tündérarcú halaványka.