Vérrózsát hajt tenger vize
Távol világ tengerére, Csin nép csodás vidékére készül Nippon mimózája, Dájmió szép leánykája.
Búcsúszavát elzokogván, cseresznyefák virágától, szilvafák hűs árnyékától elbúcsúzván, siet Buddha templomához, őseinek ezeréves bálványához. Fogadást tesz oltáránál, anyja-apja szent hamvánál, ereklyéket küld ő hármat, új hazája szentségéből volt hazája oltárának.
Csinországi otthonában, ura márvány városában addig jár be pagodákat, klastrombeli rejtekhelyű zeg-zugokat, míg rábukkan csodamódra csodálatos szentségekre, három ritka ereklyére.
Nótafácska volt az egyik, száraz fáján nyiladozó virág díszlik. Örök trilla zengett rajta, egyre szállott csengő-bongó ezüstszava; kamisa-dal, hárfahangok, víg énekek, lágy sóhajok.