Tündérlányka fátyolkája
Tengerparti nádövezte viskójában éldegélt egy halászlegény egymagában. Sütkérezik Nipponország tűző napján, elmélázik elmorajló tenger habján; elevezget tarka-barka bárkájával, elhalászgat halra leső hálójával.
Délidő volt, delelt a nap, Nap-Istenke túlságosat tűzött aznap; hűs hullámok elpihentek, partok szélén pajkoskodva elhevertek.
Tenger partján magánosban topolyafa, kivirított ahány gallya, ahány ága; árnyéknyujtó, dúsan hajtó lombja mellett halászlegény eldelelget. Amint nézeg fel a fára, hajladozó derekára, ágak-bogak ingva-ringva hajlonganak, zöld levélkék jobbra-balra bólonganak. Izzó napnak deleltében, sugarának szétszóródó tüzeltében, mintha illat terjengene topolyáról, mintha tűzfény villanna le ág-bogáról. Krizántémok, friss virágok lehellete, kápráztató fényességek földöntúli bűvölete.