Szépmezőszárnya
Ezzel belenyúlt a nadrágja zsebébe, kivette belőle a skatulát a gyémántpálcával.
– Ezzel a pálcával megérinted ezt a libalábon forgó várat, egy gyémántalma lesz belőle, úgy már viheted, ahova akarod.
Mikorra Szépmezőszárnya felért a szép asszony szobájába, már az asztal is meg volt terítve. Amíg ettek, Szépmezőszárnya kikérdezte, hogy melyik király lánya, s hol találja az apja királyságát, ebéd után meg azt mondta neki:
– Maradj itt!
Azzal ő a várat kívül megérintette a gyémántpálcával, hogy gyémántalma legyen belőle, és a gyémántpálcával meg a skatulával együtt zsebre vágta, lóra ült, s ment is abba a városba, ahol az aranyalmában lévő királykisasszony apja lakott. A palotával szemben letette az aranyalmát a földre, megérintette az aranypálcával, hogy újra kacsalábon forgó aranyvár lett belőle. Azzal továbbment, vitte a gyémántalmát a másik városba, ahol a szép asszony apja lakott. Ott letette a gyémántalmát, s megérintette a gyémántpálcával.
