Gyakorlat teszi mesterré az embert
Volt egyszer egy király. Elhatározta magában, hogy megnősül. Fiatal volt, került is neki feleség, gyönyörű szép s igen okos.
Mikor elmúlott a lakodalmuk, kimentek megnézni a gazdaságot meg a hegyeket. Puskát is vitt magával a király, és ahogy ilyen-olyan kismadarak leszálltak a fára, mind lelődözte őket. A felesége nem szólt egy szót sem, de nem is dicsérte, így hát bosszús lett a király.
– Miért nem dicsérsz, hogy mind eltaláltam?
– De hiszen semmi ez, édes uram, gyakorlat teszi mesterré az embert!
Erre már a király nagyon megsértődött, nem szólt többet a feleségéhez, el is akarta küldeni a háztól. Jól van, azt mondja a királyné, őneki csak egy kérése van, hogy a tehenet az istállóból adják neki. Menjen, vigye a tehenet, vigyen, amit akar, csak tűnjön el, mert őneki ilyen asszony nem kell, dühöngött a király. Az asszony meg fogta a tehén kötelét, és elindult vele.