Lepkék a rózsa körül
(Már mint ilyen takaros-csinosan.)
Vitás örült, hogy elhúzódhatik.
A két legény összenézett s parolázott. Azután egyszerre fordultak a menyecske felé; de megint csak összenéztek. Az egyik kacagott; az ráragadt a másikra is. Valami bolondot gondolhatott mind a kettő.
—Itt ma ne soká maradjunk, öcskös,—dörmögte a csikós.
—Ma ne,—visszhangozta a gulyás.
Mire a csárdás hozta a bort, már megint lovon ültek. Hiába tessékelte őket beljebb a menyecske.
A csárdás vérszemet kapott. A gulyáshoz fordult:
—Álmos vagy tán, ecsém?… Pedig „álmos kuvasznak vackon a helye”, magad mondád.
A gulyás ráemlékezett; nevetett.