Lepkék a rózsa körül
A gulyás a levegőbe dobta a kalapját:
—Mi szél hord téged erre, te lókötő?
A csárdásnak leesett az álla; a menyecske pedig föllélekzett. Ezek már nem eszik meg egymást.
—Ti ösmerősök vagytok?—kérdezte Vitás, uram, nagy szemet meresztve.
—Hogyne volnánk; egy dajkáló-anyánk volt,—magyarázta a csikós.
—Hájszen a bátyám,—mondta a gulyás,—a mostohabátyám! De hogy ez a pejkó jobb legyen, mint az én szürkém, az sem igaz ám, csárdás bácsi.
—Mondtam én?—riadozott az öreg. attól féltében, hogy kisül a turpissága.
De a menyecske belelátott. Kitalálta, hogy mit beszélhettek ezek csütörtök éjjel olyan sokat.
—Vén kujon,—pörölt rá az urára,—menjen kend borért a pincébe; nincs idefent s én csak nem mehetek le így.