A Grófné
A gróf feléje sietett.
—Hallja-e, kedves Samu, mondok valamit.
—Parancsoljon, gróf úr; ‘iszen tetszik tudni…
—Jó, jó, rendben van a dolgunk, elveszem a leányát.
Krebsler akkorát ugrott, hogy majdnem hanyatt vágódott.
—Megyek!—kiáltotta,—hozom!—Most fésülködik éppen…
—Várjon csak, kedves Samu; ne zavarja; … én azt gondoltam, magának mindegy, egészen mindegy, hogy melyiket; én hát megkérem magától a Gina kisasszony kezét.
Krebsler kővé dermedt.—Mindegy,—motyogta,—persze, hogy mindegy; hál’ Istennek,—nekem nagyon mindegy.
Gina feléjök tartott; nagyon zavart volt még, de érezte, hogy neki is van köze ahhoz, amit ezek beszélnek most. Mindent akart tudni. Már nem volt többé kis leány.