Babszem Jankó
Erre aztán megijedt a béres, nem mert többet fütyölni, hanem meglapult, mint a légy Szentmihálynap után. Egyszer – jó idő mulva – szól az ökörnek:
– Csálé Bimbó!
Jankó kikiált az ökör füléből:
– Csak azért is hajsz Bimbó!
Megint szól a béres:
– Hajsz Csákó!
Megint kikiált Jankó:
– Csak azért is csálé Csákó!
„De már itt sehogy se megy istenesen a dolog;“ gondolja a béres, de azért még egyszer megpróbált szólni az ökörnek:
– Csálé Bimbó, hajsz Csákó!
Megint kikurjant Jankó:
– Csak azért is csálé Csákó, hajsz Bimbó!
De már erre a béresnek is az inába szállt a bátorsága, „itt akarhogy mint, de ördögnek kell lenni,“ utczú, mintha ostorral csapnák, megoldta a kereket, elszaladt, hogy az agár se’ érte volna utól. Jankó pedig az ökörhajtó ostort a kezébe vette, elkezdett vele kongatni, hajtotta az ökröket az apja tanyája felé.